A munkáról

Az interneten viszonylag sok miénkhez hasonló blog van, ahol bárki kedvére olvashat az angliai élet részleteiről magyar szemmel. A leírások természetesen többnyire mélyebben vizsgálva körüljárják az ottani munkavállalás helyzetét, ami talán az egyik legizgalmasabb kérdés lehet az otthon levők számára. Úgy tapasztaltuk azonban, hogy ritkán van két ugyanolyan történet. Ez persze nem meglepő, de talán fontos ezt kiemelni, mivel az alábbiakban azokat az élményeket lehet majd olvasni, amit a mi hátterünkkel tapasztaltunk meg az elmúlt egy hónapban.

Elsőként is mindenképp szeretném leszögezni az Angliába vándorolt többi magyar társam nevében is, hogy a kerítést itt is fémből vagy fából készítik (nem kolbászból), a megszokott nap 8 órás kemény munkaidővel. Azaz téves dolog azt hinni, hogy a munka/anyagi helyzet olyan  fantasztikumokra képes Európa ezen nyugati részén, hogy itt bizony mindenki nagyon jól él. Biztosan mindenki vágyódik egy kicsivel jobb színvonalú létre, mint az otthoni, de Anglia ilyen szempontból talán nem mindenki számára a legmegfelelőbb hely. Mi is ilyen bizakodással vágtunk neki a tervnek, de az elmúlt egy hónapban többször újraértelmeztük ittlétünk célját. Hogy miért is, és hogy mik is ezek a célok nagyjából, ötlet adóként alább olvashatóak.

A minket érdeklő munka területeken (oktatás, recepciós munka, ügyfélszolgálat ...)  azt tapasztaltuk, hogy sokkal, de sokkal több tud lenni az állásajánlatok száma Londonban, mint Budapesten. Sőt, itt még olyan állásokra is bukkanhat az ember, ami otthon nem annyira ismert, vagy kevés van belőle (pl.: concierge, kutyasétáltató, parkőr...). Ha ügyesen szervezzük az anyagi dolgainkat, még válogathatunk is az ajánlatokból kedvünkre, mivel úgy is jönni fog még aznap vagy öt másik hasonló az álláskereső internetes portálra! Érdekes paradoxon viszont, hogy ennek ellenére sok történetet hallani (köztük a miénk is), hogy egy-két, sőt három-négy hónap múlva talált csak valaki állást.Miért van ez így? Nem vagyunk munkaerőpiac kutatók, de az egyik teóriánk szerint túlzottan sok az állást keresők száma. Bár az állásjelentkezésre általában azt a választ írják emailben a munkaadók, hogy „3-5 munkanapon belül eldől a pozíció sorsa, és ha addig nem hallunk felőlük, akkor stb. stb.”, a valóságban akár fél(!) nap alatt is kialakulhat kié lesz az állás. Nem egyszer láttunk olyant ugyanis, hogy egy teljesen friss állás hirdetésre képesek 5 perc alatt tízen is jelentkezni azonnal. És mindez napközben történik, mikor az emberek általában bevásárolnak, főznek, ügyeket intéznek és dolgoznak. Így az igazság az, hogy nem is érdemes már az előző napi hirdetésekre sem válaszolni, hacsaknem ritka az adott pozíció. A megfelelő munkatapasztalatok és képzettség mellett tehát nagyon fontos a gyorsaság is Londonban.

Talán nem meglepőek persze ezek a tények, hiszen a gazdasági válság következtében otthon is hallani számtalan ilyen történetet sajnos. Meglátásunk szerint Angliában az álláskeresés azonban annyival nehezebb, hogy nagyon jó angol tudás nélkül igen csekély az esély viszonylag jól fizető álláshoz jutni. Rengeteg más országból jött régebbi bevándorló már évekkel ezelőtt megelőzött minket, és büszke angol tanár végzettségünk ellenére be kellett ismerjük, hogy bizony némelyikük nagyon jól megtanulta használni az itteni nyelvet. Így  mivel ők már régebb óta vannak Angliában, jobban szerepelhetnek az állásinterjúkon, mint mi. Ez tehát jelzi, hogy miért nem annyira klassz hely már az Egyesül Királyság munkavállalás szempontjából frissen érkezett külföldieknek.

Másik lényeges nehézség lehet még, a már fent említett túlzottan sok álláskeresőből adódó versenyhelyzet. Ha ügyesek vagyunk, és időben jelentkezünk egy pozícióra, természetesen Londonban is számolni kell azzal a ténnyel, hogy összemérnek minket a többi versenyzővel, és nagy valószínűséggel csak a leginkább megfelelőeket engedik állásinterjúzni. Megint csak megérzésre alapozva állítom, de a rengeteg jelentkező miatt sokkal több, nálunk jobb munkatapasztalatú ember akadhat errefelé. Nagyon ügyesnek kell tehát lenni az önéletrajzok megírásában, hogy olyan szavakat írjunk a papírra, amik segítenek nekünk horogra akadnunk. És ez bizony eléggé fárasztó munka tud lenni nap mint nap.

Egy fontos dolgot még meg kell említeni, ami sajnos szintén rondíthatja a külföldi munkavállalásról alkotott képet. Ritka talán az olyan helyzet, hogy bevándorló ember nem sokkal (értsd: néhány hónap) miután megérkezett komoly pozícióhoz jut, ami hosszú távon lehetővé teheti számára a saját otthon vásárlást. Ha adódik is ilyen helyzet, jelentős megtakarított anyagi háttérrel kell rendelkezzen az illető, hiszen a lakások árai az itteni körülményekhez vannak alakítva. Emellett érdemes tudni, hogy London talán a legdrágább hely az Egyesült Királyságban letelepedéshez. (A világranglista első 5 helyezettje közé szokták sorolni drágaság szempontjából.)  Ez pedig többnyire albérletezést eredményezhet külföldről jöttek számára, ami pedig racionálisan végiggondolva esetleg minimális befektetés, de inkább kidobott pénznek fogható fel.

Egy ilyen szigorú helyzetben a fordulatot mégis meghozhatja néhány tényező, és kedvet teremthet bátrabb kedvűek számára ahhoz, hogy ennek ellenére megpróbálják az angliai életet!

Számunkra talán az első érvek között van az emberek hozzáállása a környezetükhöz és a munkájukhoz. Bár London észrevehetően kezdi elveszíteni angolosan udvarias magatartását, Budapesttel összevetve általában még mindig jobb élmény itt a tömött metrókocsiban zötykölődés, vagy a munkahelyi csapat munka. Szokták úgy is mondani, hogy itt senki nem ideges, és többnyire mindenki akar dolgozni. Ez tényleg nagyrészt így is van!

Hasonlóan fontos indok természetesen a fizetés és kiadások aránya egy hónapban. Ha már van munkánk, és tudunk viszonylag alacsony költekezéssel élni, kecsegtető dolgokat vehetünk észre. Egy érdekes példa saját tapasztalatunkból: Móni éttermi/kávézói alkalmazottként dolgozik itt Londonban. Egy ilyen állásban dolgozó ember Magyarországon a fizetéséből nagyjából négy jó minőségű squash ütőt tudna venni, ha arra költené egész havi keresetét. Angliában ugyanezért a munkáért kapott fizetésből havonta körülbelül tízre futná. Ez azt jelenti, hogy bár London drága város, a fizetések úgy tűnik többet érhetnek, mint Budapesten.

De akadnak más érdekességek is a fizetések terén. Úgy tűnik nem mindenki számára tud olyan nyerő helyzetet adni a fizetés-kiadás arány, mint az előző példánál. Több helyről is hallottuk, hogy Angliában az utóbbi évtizedben egyre inkább feltörekvő informatikai szektorban dolgozók hasonló fizetésekhez jutnak, mint Magyarországon. Ez is jó kereset, de mégsem az az arányokat tekintve. Ezzel szemben viszont egy iskolai angol tanár (értsd: olyan, mint egy magyar tanár otthon) az informatikusokhoz hasonló fizetést kap gimnáziumi oktatásért!

Egy idő után tehát eljöhet az idő, amikor el kell gondolkozni azon, hogy vajon megérte-e Angliában munkát vállalni. Többnyire valószínűleg igen lesz a válasz, de fontos, hogy az összes lehetőséget számba vegyük, egymáshoz mérjük és a legjobbat válasszuk.

Ezt a helyzetet látva, az angliai munkavállalás leginkább arra lehet alkalmas, hogy az ember bizonyos idő után hazatérve, egy jobb anyagi helyzetből kiindulva tudja majd kialakítani a számára fontos életkörnyezetet.

A királynő gyémánt jubileuma

Idén június 2-5. között ünnepli az Egyesült Királyság a királynő gyémánt jubileumát, vagyis a királynő uralkodásának 60. évfordulóját. Azért ilyen fontos esemény ez az angoloknak, mert II. Erzsébet a második uralkodó (Viktória királynő után), aki megérte a gyémánt jubileumot. Ez alkalomból a négy napos hosszú hétvégén (mert munkaszüneti nappá nyilvánították a hétfőt és a keddet is) rengeteg programmal készültek Londonban. Szombaton rendezték a híres Epsom Derby-t, amin természetesen a királynő is jelen volt nagy lóverseny rajongóként. Vasárnap tartották a Big Jubilee Lunch-ot, ami valójában azt jelentette, hogy London több pontján, az utcákon felállított asztalok köré, közös ebédhez gyűltek össze az emberek. Ez nem egy központilag szervezett rendezvény volt, hanem az eseményhez csatlakozva minden utca/háztömb megrendezhette a maga jubileumi ebédét. 

Big Jubilee Lunch (kölcsönzött kép)

A vasárnap fénypontját a Thames River Pageant, vagyis a körülbelül 1000 hajóból álló flotta felvonulása jelentette a Temzén. Erre mi is kíváncsiak voltunk, így lelkes turistaként nekivágtunk a tömegnek. A felvonulást a Temze partjáról követhették az emberek, mondanunk sem kell, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni a parton, annyian voltak. Mi, gondolván arra, hogy ez lesz a helyzet, 2 órával a kezdés előtt érkeztünk a folyópartra, de akkor már csak a „4. sorban” találtunk állóhelyet. Mint megtudtuk, az „igazi nézők” reggel 7 óta ácsorogtak ott, sőt, volt olyan, aki előző este lesátorozott.

A flotta 2:25-kor indult el Nyugat-Londonból és haladt egészen a keleti végen fekvő Tower Bridge-ig. Ahol mi álltunk (kb. félúton a felvonulás két vége között), 3:35-kor úsztak el a hajók. Pontosabban, akkor jelent meg az első hajó, és a hivatalos becslések szerint 90 perccel később haladt el a szemünk előtt a flotta utolsó hajója. A felvonulók között volt sok kicsi és nagy evezős hajó, motoros és történelmi hajók, tűzoltó hajók, és természetesen a királyi családot szállító arany és piros színű hajó is. A televíziós közvetítésekben már biztos mindenki látta, ahogy a királynő és a királyi család integet és mosolyog a tömeg felé. Most ezt az élményt élhettük át élőben. Bár nagyon piciben láttuk a királynőt, mert a Temze közepén csordogált a hajója, azért láthattuk, hogy ide-oda fordul és integet az embereknek. 

Evezős hajók a Temzén

A királynő hajója, ő maga az arany tető alatt álldogál

Sajnos nem vártuk meg, míg az összes hajó elhalad előttünk, mert nem volt túl kedves az időjárás; eső, szél, hideg… minden volt, ami nem kellemes. Meg is jegyeztük, hogy az ünnepség így volt hiteles: angol jubileumhoz, igazi angol időjárás dukál.

A hajós felvonuláson rengeteg lelkes angol ember nézelődött, akik a jubileum alkalmából nem röstelltek mindenfélét magukra akasztani: láttunk zászlóba öltözött embereket, angol zászlóval díszített harisnyás lányokat, óriás kalapos srácokat stb. Azt már nem is említem, hogy mindenkinél volt legalább egy angol zászló. 

Zászlóba burkolózott angolok

A legnépszerűbb kabát

Ugyanakkor mi hiába láttunk csak lelkes embereket a Temze partján, a River Pageant-tel egy időben egy tüntetés is zajlott a Republic párt rendezésében, ahol a királynő és a monarchia ellen szólaltak fel, demokráciát követelve. Úgy tűnik nem mindenki olyan büszke arra Angliában, hogy királynője van az országnak.

Ma és holnap is lesznek még ünnepi események; koncert a Buckingham Palotában, piknik a Buckingham Palota kertjében, amin szerencsés kisorsolt jelentkezők (értsd: mezei emberek) is részt vehetnek. Sötétedés után pedig több mint 4000 fáklyát gyújtanak ország- és világszerte a királynő tiszteletére (a Brit Nemzetközösség államai is csatlakoznak). Érdekesség ebben, hogy a fáklyák valamilyen nevezetes helyen fognak égni; például a Hadrian’s Wall mentén 60 fáklyát gyújtanak a 60. évforduló tiszteletére, és az Egyesült Királyságot alkotó négy ország mindegyikének legmagasabb hegycsúcsán is világítani fog 1-1 fáklya. Londonban, az utolsó fáklyát maga a királynő fogja meggyújtani. Holnap, zárásképp pedig újabb piknik és királynői hintós felvonulás lesz a Buckingham Palotánál. 

Fáklya a Palotánál (kölcsönzött kép)

 

A gyémánt jubileumra készülődve, már hetek óta érezhetően lázban égett mindenki. Az újságok több oldalon keresztül foglalkoztak a jubileummal, a BBC dokumentumfilmeket sugárzott a királynőről, és természetesen a kereskedelem sem maradhatott ki ebből az eseményből: a boltok tele voltak angol zászlóval és a királynő arcképével díszített ajándéktárgyakkal, lufikkal, királynős maszkokkal, zászló színű nyalókákkal, angol zászlóba burkolt Tic Tac cukrokkal stb.

Érdekes volt látni, hogy a királynő gyémánt jubileuma milyen óriási esemény az ország számára. Az angol embereket azonban két csoportra osztja az ünnepség:

1. Az angolok egy részének ez a hétvége nem elsősorban egy hosszú hétvége, amikor semmit tesznek, hanem ez számukra az ünneplés hétvégéje. Büszkék arra, hogy II. Erzsébet már 60 éve uralkodik, és ezáltal büszkék az országukra is.

2. A másik részük ilyenkor azonban menekül a fővárosból, mert ilyenkor minden felbolydul és a megszokott rendszer (főleg a közlekedésben) a feje tetejére áll.

Egy kicsit az angolokról

Személyes véleményem, hogy az angoloknak nagyon jót tesz a bevándorlók hada, még ha a többségüknek erről olykor más is a véleménye.

A brit kultúra iránti nyitottságunkból adódóan már sok mindenről tudtunk ideérkezésünk előtt. Emlékszem, sokszor nevetve néztünk végig egy-egy régebbi Monty Python filmet vagy más szatírát az angolokról, illetve olvastunk hihetetlennek tűnő leírásokat öregebb könyvekben az itteni viselkedés-jelenségekről a londoni multikultúra széleskörű elterjedése előtti időkről. Erős meggyőződésünk volt, hogy ennek a nagy része már a múlté, és az angolok azóta észrevették magukat. De nem egészen történt így. Mint már említettük a lakáskeresés kapcsán, nem kevés meglepetést okozott nekünk megtapasztalni, hogy amiről hallottunk, az valóban igaz, az valóban úgy van.

Ha valaki kevésbé jártas az angolok érdekes kommunikáció kultúrájában, és esetleg még nem alakult ki eléggé vájt füle, hogy összehasonlítsa azt az otthon megszokott magyar társalgási szokásokkal, egy dolog biztosan hamar szembeötlik neki rövidebb angliai lét után is, ami nem más, mint az angol öltözködés.

Valószínűleg látott már mindenki Angliában vörösre festett tarajos punkot szegecses göncökben, vagy napbarnított rasztahajú aranyláncos jamaikait  (és még sorolhatnám), akik egyszerű természetességgel jönnek-mennek az emberek között. Sőt mi több, szemmel láthatóan a helyzettel a helyieknek kutya bajuk. Budapesten ezért legalábbis fintorgó tekintet járna talán egy jó ízlésű ember felfogása szerint. De most nem annyira a különcökről szeretnék beszélni, hanem az átlagos öltözködési kultúráról itt Angliában, mert nem egészen három hétbe telt megfejtenünk, miért is tűnik olyan különösnek itt még ez is.

Az angolok leginkább funkcionálisan öltözködnek. Úgy látjuk, hogy ez az elsődleges szempont itt Londonban, mikor elindulás előtt otthon kiválasztja valaki az aznapi programjához a ruhadarabokat. Nem a jól kinézet, nem az elegancia, vagy egyéni értékrend tükrözése ami meghatározó, sem az egyéni ízlés, hanem a funkcionalitás. A ruhának passzolnia kell ahhoz a helyzethez, amiben az ember mozogni fog az elkövetkező néhány órában. Ha ez megvan, utána jöhet a többi szempontnak is a figyelembevétele.

Nem meglepő talán, hogy az angolokra jellemző az uniformizmus is, ami a valahova tartozási igényből fakad. (Azt még nem tudjuk, hogy ez az igény viszont honnan jött.) Észrevehetően visszaköszönnek ugyan is hasonló minták és szabások bizonyos foglalkozások körében. Viszonylag könnyen meg lehet saccolni ránézésre kisebb londoni jártassággal, hogy ki milyen munkát végez, és esetleg milyen munka környezetben. Ezáltal kiegészül az eddigi megállapításunk: az angolok szeretnek „uniformisba” öltözni, amiből adódik a ruha funkcionalitása is.

A fentiek következménye az is, hogy ha én felvennék egy gumicsizmát rövidnadrághoz, és törülközővel a hátamon elmennék sportolni valahova, valószínűleg kevesebben néznének meg a kinézetemért mint Budapesten. Indok: nyilván van valami funkciója annak, ahogy öltözök. Egy kicsit igaz ez a korábban említett különc emberekre is. A megjelenésük funkciója náluk a punk vagy egyéb csoporthoz való tartozás hangsúlyozását szolgálja mindössze. Másik megközelítésből nézve, nekik a furcsa ruhájuk nem más, mint az „uniformisuk”.

Ízlésficamról csak ott beszélhetünk Angliában, ha valaki nem a ruha funkciójának megfelelően öltözködik fel, vagy nem az adott tevékenységi körben jellemző ruhához hasonló göncöt akaszt magára. Hogy az adott tevékenység területén belül hogyan alakítja megjelenését, az már az ő kreativitására van bízva.

Furcsának hangzik talán, de érezve a helyzet komolyságát, már nem merünk bárhova betoppanni mikor állást keresünk, ha nem vagyunk a helynek megfelelően öltözködve. Ezt annyira szó szerint kell érteni, hogy hiába egy divatos piros-fehér csíkos ing és vasalt nadrág, hozzá kellően megformázott haj vagy smink, ha a munkahelyen mindenki fehér alapon kék csíkos ingben és zakóban végzi a dolgát. Nem szeretnénk ugyanis azt a benyomást kelteni, hogy nem vesszük komolyan az állást, vagy nem értünk hozzá. És még tegyük hozzá azt is, hogy a nőknek a sminkelésben is nehéz a helyzetük: itt ugyanis más smink számít elegánsnak, hivatalosnak vagy hétköznapinak mint otthon.

Persze mondhatjuk ezek után, hogy nincsen semmilyen meglepő az angolok öltözködési szokásain, hiszen Magyarországon is az éppen végzett tevékenységnek megfelelően öltözködünk. Férfiaknál a tanár inget és hosszúnadrágot vesz szolid színekkel, a bankár drága öltönyt és arany karórát, a buszsofőr pedig rövidujjas inget kötött mellénnyel. A nőknél is biztosan megfigyelhető ennek a párja. Angliában ez mégis más. Ahogy már írtam, itt az emberek valóban a ruha funkcióját veszik figyelembe elsőként az öltözködés megkezdésekor.

Hogy ez a hosszúra nyúlt megállapítás hogyan passzol a blogbejegyzés elején tett kijelentéshez, talán könnyen megállapítható mostanra még a nem Angliában élők számára is. Az Angolok, de tágabb értelemben talán az összes Brit kevésbé nyitott bármire, ami nem az itteni kultúrából ered, ami nem passzol az ő szokásaikkal. Ha nyíltan ezt nem is teszik szóvá, érezhető erős furcsállásuk a látottakkal kapcsolatban. Ezért merem kijelenteni, hogy talán sok haszna is válik a Briteknek a rengeteg bevándorlóból. Bár csekély a szociológiai ismeretem az országról, de mintha már látni lehetne pozitív jelét a változásnak itt-ott.

Egy más bejegyzés tárgya lesz ez ugyan, de az is megállapítható, hogy sok Angol nagyon érdektelen tud lenni és önfejű. Talán ezt is értik a sziget országról szóló könyvekben „az erős Brit öntudat” alatt. Mi, és a többi bevándorló ezt a hozzáállást persze másképp látjuk, és előfordulnak olyan helyzetek, amikor nem érezzük ennek jogosságát velünk szemben. Jó tanács tehát, hogy érdemes nagyon nyitott szemmel járni és figyelni a Britek között, ha valaki mégis szeretne közéjük tartozni.