Utazási élmények

Május 5-én, szombaton 15:30-kor útnak indultunk busszal London felé. Azért választottuk a 27 órás utazást a 2 órás repülőúttal szemben, mert így az összes létező földi javunkat bepakolhattuk :) (értsd: fejenként 2-2 bőröndöt és 1-1 kézipoggyászt vihettünk). 

Néhány érdekesség az út során:

-         Szombat éjszaka, kb. éjfélkor, mikor már mindenki „kényelmesen” berendezkedett alváshoz és el is szundikált a buszon, a sofőr egyszer csak félreállt, felkapcsolta a villanyokat és bejelentette, hogy útlevél ellenőrzés miatt megállították a buszt. Mindez az autópályán történt, valahol Németországban. Felszállt két határőr és mindenkinek tüzetesen leellenőrizte a papírjait. A jelenet egy kicsit hasonlított a mexikói-amerikai határon átsettenkedő csempész-busz lekapcsolásához :)

-         Belgium: Belgiumban két helyen álltunk meg rövidebb időre: Gentben és Brüsszelben. Ami szembetűnő volt, hogy a belgák milyen biciklis nép: csak ebben a két városban, parkoló méretű biciklitároló helyeket láttunk, amik tömve voltak kerékpárral.

-         Eurotunnel, vagyis Csalagút: Mindkettőnknek ez volt az első alkalom, hogy a csatornán keresztül utaztunk. A francia oldalon tüzetes határellenőrzésen estünk át (bőrönd és útlevélvizsgálat francia, majd angol részről), ezután mintha pénztárhoz sorakoztunk volna fel a busszal, sávokban várakoztunk, hogy ’felszállhassunk’ a vonatra. A vonat valójában egy nagy, hideg fémdoboz volt, lyukas belsővel, ablakok nélkül. Maga az utazás érdekes élmény volt: egyáltalán nem éreztük se a 140 km/h-s sebességet, se azt, hogy síneken „döcögünk,” észrevétlenül suhant a vonat. 

                   

     35 perces utazás után az angol oldalon, Folkestone-nál a Fehér Ló fogadott minket (vagyis a zöld hegyoldalban fehér kövekből kirakott 90 méter széles ló képe, melyet 2002-ben kézzel készítettek a helybeliek). (bocsánat az oszlopokért, ez lett a legjobb kép:) )

Vasárnap este 6 órakor megérkeztünk Victoria Station-re, London belvárosában. Habár vasárnap este volt, olyan tömegek jöttek-mentek a városban és a metrómegállókban, mintha hétköznapi csúcs lett volna. Nekünk négy óriási bőröndünk, két hátizsákunk és egy laptop táskánk volt, amivel ön-és közveszélyesnek számítottunk az emberek áradatában. Ezért 20 métert haladtunk egyszerre előre, és minden megálláskor pontosan meg kellett terveznünk az útvonalat, mert bár így megrakodva nagyok voltunk, ismerjük a mondást a sok lúd és a disznó esetéről. :) 

De 5 perc sem telt bele, mire egy angol srác, látva helyzetünket, ott termett és felkapta Móni bőröndjeit és elvitte egészen a metró peronjáig attól függetlenül, hogy ő maga merre akart utazni, aztán szívélyesen elbúcsúzott tőlünk és ment a maga dolga után.